Légivideózás
Nézze Ön is madártávlatból a világot, földhöz ragadt árakon az M-Média System légivideózás szolgáltatásával
A technika fejlődésével egyre többen választanak egyedi megoldásokat reklámfilmjeikhez, iskolai illetve egyéb csoportos rendezvényeikhez úgy, mint vőfélytalálkozók, arató ünnepségek, falu- és városnapok vagy a nemzeti ünnepek helyi megemlékezései.
Biztosan nem mond semmit már Önnek sem a Camera Obscura, pedig az araboknak már ezen technológia képalkotásáról is volt feljegyzésük.
1991-ben hazánkban még a színes fénykép negatív is nagy szónak számított 36 kockás változatban, pedig ebben az időben már jócskán a piacon volt a Kodak DCS 100-as digitális tükörreflexes fényképezője - igaz, még mai árfolyamon 3 millió forintért, és nem egészen 3 megapixeles felbontással.
Ma már mindenkinek természetes, hogy a zsebében lapuló aprócska mobil kütyüvel lehet telefonálni, videózni, és legtöbbjével ezen fényképezőtől sokkal nagyobb felbontású fényképeket készíteni.
A kérdés csak az, hogy ha minden technológia, amely megjelent a piacon és elterjedt, sikert sikerre halmozván, segítette a vállalkozások fejlődését is, miért ne lépnénk egy lépessel a konkurencia elé ma.
Készíttessen Ön is légivideó felvételeket szállodájáról, rendezvényéről, esküvőjéről vagy családi összejöveteléről, hiszen madártávlatból egészen más felvétel készíthető.
Most igazán egyedi lehet: légivideózás!
Mutassa be vállalkozását Ön is a levegőben készült kiváló minőségű videóanyagon, amely amellett, hogy igazán vonzóvá teszi az adott céget, valós előnyt is kínál, hiszen sokkal egységesebben tudja megmutatni leendő ügyfeleinek a több ezer négyzetméteres helyszínen megvalósult komplexumot, koncertet vagy bármilyen más eseményt.
Természetesen az áraink ez esetben is kimondottan ügyfél barátak, számítva arra, hogy a technológia ezen vívmányát egyre szélesebb magánszemélyi kör fogja igénybe venni az idő előrehaladtával - akár a mikrohullámú sütőt.
|